Ugye ismerős a helyzet, mikor az asszonnyal lezavart menet után marad az embernek egy kis hiányérzete? Amikor jól megdolgoztuk a kedvest, rendesen szopott is, de a végén mégsem vagyunk teljesen elégedettek. Valami hiányzik. Ilyenkor persze biztosítjuk róla életünk nőjét, hogy jó vold, de... A „de” szócskát persze nem mondjuk ki, csak hozzágondoljuk, és csendben várjuk, hogy a hölgy elaludjon. Ezután oldalt fordulva, tekintetünket gyönyörű arcára vagy fedetlen kebleire szegezzük; és rárántunk. A félősebbek az ajtóból nézve teszik mindezt, a vagányok, a harcedzettek és a fásultak kilopakodnak és beülnek egy újsággal a budiba. A kriplik pedig bekapcsolják a számítógépet vagy a tévét.

Teljesen úgysem fog SOHA SENKI (akinek van egy szabad, működő keze) leszokni a faszverésről, viszont a napi adagnak elég a felét magunkra vállalnunk, mert a másik felét a nőkre kell(ene) bízni. Tehát: ha valaki naponta kétszer döngeti meg az asszonyt, az havi 60 alkalom. Egy férfi átlagosan 150-180 alkalommal (kamasz fiúk még többször) durran el havonta, azaz a dugás a szükségleteknek csak mintegy harmadát állja. Az pedig nem volna fair, ha életünk párjának a szexuális tevékenységünknek csak az egyharmadában szánnánk szerepet. Így a — dugáson túli — másik százhúz alkalomból hatvanba nyugodtan vonjuk be a nőt. Ezzel egyharmadról kétharmadra korrigáljuk az olyan szexuális élmények számát, amiben ő is szerepet játszik, a maradék egyharmad viszont igenis jár nekünk!

Ui.: A távirányító is a miénk!